SZERELMÜNK LAPJAI

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.

Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer is meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél.

Semmi nem múlik el, minden megmarad, bár a test lomha, fáradt, elnyűtt, régi tüzek parazsa még mindig benne ég, és újra lángra kél.

Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezeteset, nevem hamarosan a homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.

Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinek találkoznia kellett.

Az igaz szerelem felemel, és mindig többre sarkal. Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben... te ezt tetted velem.

Egyszer már elveszítettelek, másodszor is meg tudom tenni, ha ez az egyetlen, amit igazán szeretnél...

Tudod, hogy szeretnék neked megadni mindent, de nem lehet...mert üres vagyok.

Meredek viharos utat kell együtt bejárnunk. Ha együtt maradunk, megvédelek. Ígérem.

Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni.

Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban ah hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okokból nem lehet ellenállni.

- Kérlek, maradj velem!
- Maradjak veled? Minek? Nézd meg, máris veszekszünk!
- Mindig ezt csináljuk! Veszekszünk! Te néha arrogáns gazembernek nevezel, én meg téged néha hisztis csajnak. Mert az vagy. Az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértelek. Mert két másodperc alatt túlteszed magad rajta, és ismét hisztizel.
- Hát akkor?
- Nem lesz könnyű! Iszonyú nehéz lesz! Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged! Mindenestül, örökre, együtt minden nap!