HÁZ A TÓNÁL

Ááá, de vicces valaki. Mi az, talán bohócot ettél reggelire?

Jellemző rám, távol tartok én mindent és mindenkit. A férfi, aki ott volt és feleségül akart venni, ő nem kellett, elhagytam. Ugyanakkor annak, akivel sose találkozhatok, neki odaadnám a teljes szívem. Így szép. Veszélytelen.

Nem volt még két ily' nagylelkű szív, ízlések is így hasonlók, érzések ily' összecsengők.

A sarkon túl mindig jön valami jobb.

- Nem voltál ott. Nem jöttél el.
- Nem értem. Nem tudom mi történhetett. Sajnálom. Van még két évem. Próbáljuk meg újra.
- Nem Alex. Késő. Már megtörtént. Nem működik.
- Ne mondj le rólam. Gondolj a Meggyőző érvekre. Azt mondtad várnak, aztán megint találkoznak. Kapnak még egy esélyt.
- Az élet nem regény. Egy pillanat alatt véget érhet. Valentin napon anyámmal ebédeltem a Déli Plázában. Egy embert halálra gázolt egy busz. A karomban halt meg. Arra gondoltam, nem érhet véget egy élet így, Valentin napon. Azokra gondoltam, akik szerették ezt az embert, akik hazavárták, akik soha többé nem látják. És mi van, ha nincs senki? Mi van, ha úgy éljük le az életünket, hogy senki se vár? Kocsiba ültem és visszatértem a tóparti házhoz, hogy választ keressek ezekre a kérdésekre. Téged találtalak. Boldogan vesztem el benned. Boldogan vesztem el ebben a gyönyörű álomban. Ahol nem mozdul az idő. De ez nem a valóság. Meg kell tanulnom élni a saját, valós életemet.
Kérlek, ne írj többet! Ne keress! Hagyd, hogy elengedjelek.